Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Eredményeink

Ha február, akkor Vécsey-Vásárhelyi Kamara Néptánc- és Népdaléneklési verseny Nyíregyházán, tudják ezt évek óta a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tagozatán, hiszen több mint egy évtizede rendszeres résztvevői ennek a megmérettetésnek, s mindig díjakkal térnek haza. Ebben az évben Sándor Ildikó, néprajzkutató, a Hagyományok Háza munkatársa, Maródi Attila a Szinvavölgyi Táncműhely vezető koreográfusa, s Kökény Richárd, az Állami Népi Együttes tánckarvezetője alkotta a táncos zsűrit, s olyan neves előadók ültek az énekverseny zsűrijében, mint Majorosi Mariann, a Csík Zenekar Kossuth- díjas énekese. A gyermekeket a kiváló Szikes Zenekar kísérte, akik rendkívül színes zenekari összeállításokkal nagyban hozzájárultak a színpadi produkciók sikeréhez. Talán a korábbi évek eredményein is túltesz ez az év, hiszen öt díjat sikerült elnyerni a táncosoknak, két korosztályban.

A III. korosztályban Kovács Borbála „Sisere” csoport tanítványai közül egy énekes versenyző, s hat táncos vett részt, utóbbiak a „Gondolatok a természetről” című koreográfiával léptek színpadra, s harmadik helyezést értek el. Kovács Borbálát alkotói díjjal jutalmazta a zsűri.

A II. korosztályban a Kiscsimpolya tagjai versengtek. Darmos Éva és Darmos István két alkotását táncolták, az egyik „Csudacsizma” a másik „Hírök, nevök megmarad, főleg Sobri Jóskának!” címmel került színpadra. A gyermekek első helyezést értek el, s Bana László a betyárballadák elénekléséért különdíjat is nyert. A zsűri alkotói díjjal jutalmazta a Csudacsizma koreográfia elkészítésért a Darmos Éva, Darmos István alkotópárost.

Az öt elnyert díjjal a verseny legeredményesebb néptáncos szakmai műhelye lett a FFAMI néptánc tagozata. Ez az eredmény azért is értékes, mert rendkívül erős volt a mezőny. Kalotaszegi magyar gyermekek mellett több megye – Heves, Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj – és Nyíregyháza számos kiváló táncműhelye lépett fel, összesen 52 produkcióval. 

Sárospatak, 2015. 02.23.


 2014. március 19-én rendezték meg Miskolcon a B.A.Z. Megyei Zeneiskolások Hegedűs Találkozóját. A mintegy 45 tanuló korcsoportonként mutatta be műsorát, amelyben egy kötelező etűd és egy szabadon választott zongora kíséretes mű szerepelt.

A rendezvényen résztvevő szinte valamennyi diák magas színvonalon hegedült, ami talán az előző találkozókon nem volt ennyire kiegyenlített.

A sárospataki Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolát három hegedű tanszakos tanuló képviselte, akik Varjas Csabáné növendékei.

Farkas Bernadett (zenei 6.o.) I. helyezést ért el,

Kocsik Dóra Ágnes (zenei 2.o.) II. helyezést, míg

Butkai Evelin (zenei 2.o.) III. helyezésről szóló oklevélben részesült, amelyhez komolyzenei CD-t is kaptak.

Varjas Csabáné tanárnő eredményes felkészítő munkájáért tanári különdíjban részesült.

Mindannyiuknak szép sikereket, további örömteli zenei élményeket kívánunk! Gratulálunk!